Bizonyára vettél már részt szervezett túrákon, melyekre leginkább az a jellemző, hogy 50-60 fős csoportokban és tömött buszokkal indultok neki az új élmények felfedezésének – melynek sokszor csalódás a vége. 1-1 látnivalónál csak rövid időre álltok meg, és a túra legnagyobb részét sokkal inkább az embertömeg logisztikája teszi ki, mintsem, az új helyek valódi megismerése.
Immár több, mint 10 évvel ezelőtt azzal a gondolattal alkottuk meg saját szolgáltatásainkat, hogy a nagy csoportos, “futószalagos” túraszervezés helyett valóban 100%-ban személyre szabott élményt nyújthassunk, és vendégeink minden kívánságát teljesíteni tudjuk.
Minden túránkat gondos tervezés előzi meg, rutinunkból fakadóan pedig akár a több napos kirándulások során menet közben is módosítjuk a programot – hiszen nálunk tényleg az utazó az első.
Tedd próbára a személyre szabott túrák nyújtotta élményt, és fedezd fel velünk a világot úgy, ahogyan azt mindig is szeretted volna!
Az Antelope Kanyont a Navajo homokkő eróziója alakította ki,amelyet elsősorban a villanóárvizek okoztak.Az esővíz összegyűlik a kanyonok feletti nagy medencékben felgyorsul, homokot szállít magával és beömlik a hasadékokba (mint pl.az Antelope Canyon) ezek az idők folyamán egyre mélyülnek és a fotókon is látható csodás formák spirális sziklaívek alakulnak ki. Túránkon még látjuk a Colorado vájta Patkó Kanyart (Horseshoe Bend) és a Toadstool Hoodoo-kat is.
A túra május végétől október végéig indul. Az 1872 március elsején alapított Yellowstone Nemzeti Park a világ eső nemzeti parkja.Az egy tized Magyarország területű parkban látható a Föld geotermikus jelenségeinek fele. A túra 4 napos, melynek során az első napon utazunk a West Yellowstone-ba, ahol azért picit belekóstolunk a parkba is.
A második napon a park alsó, a harmadik napin pedig a felső körét tekintjük meg, majd a negyedik napon utazunk vissza.
A teljes agglomeráció (Metropolitan Area) lakossága napjainkban 17 545 623 fő. Kalifornia más részeihez hasonlóan Los Angeles is gyakran van kitéve földrengéseknek, elsősorban a Szent András-törésvonal és két kisebb dél-kaliforniai törés, a San Jacinto és a Banning közelsége miatt.Los Angelest tartják a világ szórakoztatóipari fővárosának, a belvárostól ÉNY-ra eső Hollywood városrész neve világszerte egyet jelent a filmgyártással.

Miután felvetted velünk a kapcsolatot, 24 órán belül visszajelzünk, majd az ezt követő online egyeztetés során pontosan felmérjük az igényeidet, kívánságaidat, speciális kéréseidet.
Fontos számunkra, hogy az edzettségi szintedet figyelembe véve állítsuk össze a teljes túra tervét, valamint az ételekkel kapcsolatos preferenciáidat, esetleges allergiáidat is figyelembe vesszük, hogy a tökéletes menüvel töltsünk fel a kalandozások között.
A fenti információk segítségével ezután egy részletes tervezetet kapsz majd e-mailben, hogy pontosan átláthasd, mikor mire számíthatsz. Amennyiben szükséges, ezt a tervet addig módosítjuk, hogy garantáltan a számodra legjobb csomagot tudjuk összeállítani.
Ezután pedig nincs más hátra, mint a repülőjegyek megvétele után várni az utazást, majd megérkezés után természetesen személyesen megyünk érted – és már kezdődhet is a kaland!
Lassan 14 év tapasztalattal a hátunk mögött kijelenthetjük, hogy csaknem mindent láttunk, és a legegyedibb kéréseket, kívánságokat is teljesíteni tudtuk.
A hagyományos utazási irodákkal szemben nálunk nincsenek szűk keretek közé szorított, dobozos megoldások, hiszen ismerjük a célközönségünket: a maximumot szeretnék kihozni az utazásukból, akkor is, ha ez akár hónapokat átívelő tervezést igényel – mi pedig rutinunkkal pont ebben leszünk a segítségedre.
Mi pedig 24 órán belül felkeresünk a megadott e-mail címeden!